Az MMM olyan, egész Magyarország területére kiterjedő program, amely gyakori madaraink állományainak követését tűzte ki célul. Például fekete rigót szinte minden nap láthat az ember, még akár Budapest belvárosában is. Mindenütt van, látszólag nem veszélyezteti semmi, védelmével nem kell foglalkozni. De biztosak lehetünk-e ebben? Többek között erre is választ keres a program, amely immár 15 éve működik, és egyértelműen Magyarország legfontosabb madármonitorozó programja.
A találkozón az eredményekről is szó volt. Megtudhattuk például, hogy a fekete rigó állománya stabil sőt, növekszik, az elmúlt 15 évben majdnem a másfélszeresére. A holló állománya szintén nőtt, de több, mint a négyszeresére az 1999-eshez képest. Nincs ilyen jó helyzetben azonban a mezei pacsirta, ahol 20 %-os vagy a molnárfecske, ahol 50 %-os állománycsökkenést könyvelhettünk el az utóbbi 15 évben. De vannak ennél riasztóbb eredmények is.
E fontos természetvédelmi munkába bárki bekapcsolódhat, aki szeret(ne) madarakkal foglalkozni, és legalább 1 madárfajt biztosan megismer. Az önkéntesek minél nagyobb száma szükséges is, hiszen csak velük együtt lehet a felmérést folytatni, és szükség esetén beavatkozni a madarak védelmének érdekében.
További információk a monitoringról a http://madarszamlalok.mme.hu/hu/content/mmm oldalon.
Herényi Márton
|