Célja szabadba csábítani és éjjeli lepkék megfigyelésére ösztönözni a hivatásos lepkészektől a természetjárókig mindenkit, aki érdeklődik a természet iránt. Nagy hangsúlyt kap azonban az adatgyűjtés is; az évek során már komoly tudományos eredmények születtek! Bárki részt vehet rajta, mindössze annyit kell tenni, hogy október 1-5. között Európa területén bárhol megfigyelsz és lefényképezel annyi éjjeli lepkét, amennyit tudsz (ha a fényképezés nem lehetséges, akkor a példányt ajánlott begyűjteni; természetesen a helyi természetvédelmi törvények figyelembevételével)! Ha a képen a lepke felismerhető, továbbá pontos helyszín és időpont (óra, perc!) is tartozik hozzá, akkor megfigyelésed bekerül egy központi adatbázisba, amely tudományos kutatások számára is hozzáférhető lesz – így Te is hozzájárulsz Európa lepkevilágának jobb megismeréséhez!
Szerencsés egybeeséseknek köszönhetően az utóbbi években a velünk táborozó tagjaink is megtapasztalhatták, milyen érzés részt venni egy nemzetközi felmérésben. Sőt, gyakran ők adták a program magyar résztvevőinek nagy többségét – tavaly a 29 magyar adatközlő személyből 25-en a szőcei kutató- és természetismereti táborunk csapatát erősítették!
További információt, ill. a határozáshoz segítséget kaphatsz Tóth Balázstól, és ezen az oldalon:
http://euromothnights.uw.hu
Tóth Balázs
|