Valószínűleg sokan tudják, hogy a parlagfű Észak-Amerikából származik. A XVIII. században már nyugat-európai botanikus kertekbe ültették, ugyanakkor európai szétterjedését a világháborúknak köszönheti: az I. világháború csapat- és utánpótlás-szállításai révén érte el Oroszországot, ahol szélsebes terjedésbe kezdett. Hazánkban ekkor még nem számított gyakorinak, de aztán a II. világháborúban a Vörös Hadsereg nyomán az ország minden részébe eljutott és elszaporodott (bizonyos vidékeken Sztálin-gaznak nevezték el).
Nagyjából ötven évvel ezelőtt elhatározták a Szovjetunióban, hogy a parlagfű természetes ellenségével, egy szintén észak-amerikai bagolylepkével próbálják ritkítani a növényt. A lepkefaj meghonosodott ugyan, ám az ezredfordulóig elég ritka maradt. Ekkor viszont elhatározta, hogy tápnövénye nyomdokaiba lép: megindult nyugat felé. Egymás után került elő Romániában, Bulgáriában és Szerbiában, aztán 2012-ben hazánkban, az Alföldön is megfogták egy példányát. Azóta minden évben megfigyelik, immár magyar nevet is kapott, úgyhogy bízzunk abban, hogy a parlagfű-nappalibagoly (Acontia candefacta) valamelyest csökkenti ennek a nemszeretem növénynek az állományait!
Ez a hír a Magyar Természettudományi Múzeum blogbejegyzése alapján készült:
Tóth Balázs
|